Minden kölyökkutya édes, na de egy kicsi boxer…!!! Lehetetlen nem beleszeretni szomorúnak tûnô szemeibe, ráncos pofácskájába! A felnôtt boxert illetôen azonban már megoszlanak a vélemények. Az emberek egyik fele megütközik a boxer arcának nem mindennapi látványától – „de ronda, fejre esett az ablakból?” –, míg másokat azonnal lenyûgözi az ilyen kutyából áradó nemesség, erô és intelligencia. Gyermekkori álmom nekem is egy boxer volt, de édesanyám közölte, szó sem lehet róla, hiszen még a teáját is kiissza az asztalról egy ekkora állat, ráadásul kicsit szûken lennénk egy ötven négyzetméteres panel lakásban. Így hát csak kiállításokon csodálhattam ezeket az erôtôl duzzadó, mégis elegáns állatokat. Sajnálom, hogy manapság olyan egyedeket is látni, melyekre inkább illene a törpe boxer megjelölés. Tenyésztôknek és bíróknak egyaránt jobban kellen vigyáznia erre a maga nemében egyedülálló fajtára, melyrôl már az elsô hivatalos standard is így írt 1905-ben: „A boxer jellemére kell súlyt fektetni, és a leggondosabb bánásmódra van szükség. A gazdájával és az egész családdal szemben tanúsított ragaszkodása és hûsége, ôrzô-védôként mutatott ébersége és rettenthetetlen bátorsága régóta híres. Játék közben derûs, barátságos vérmérsékletû. Jelleme becsületes, nem hamis és nem alattomos, még elôrehaladott korában sem.” Igen, a boxer napjainkban is kiváló társa az embernek, legendás gyermekszeretete sem puszta kitaláció, munkakutyaként viszont egyre kevesebbet láthatjuk. Testfelépítésébôl adódóan ugyan nem veheti fel a versenyt a border collie-val vagy a belga juhászokkal, de szerencsére azért így is egyre több boxert látni agility-versenyeken. Talán kevesen tudják, de a magyar agility kialakításának kezdetén sokat tett a sportág népszerûsítéséért egy sárga boxer kan, Dandy.

Ami az ôsöket illeti, a korabeli masztiffok, bulldogok és az ún. medveûzô vagy bikatépô (Bullenbeißer) kutyák között kell ôket keresnünk. Mivel ezeket a kutyákat a a medve- és vaddisznóvadászatok mellett egyre inkább kutyák és bikák közötti viadalokon szerepeltették, koncentráljunk inkább a kevésbé véres események övezte fajtaazonos tenyésztés kezdetére. Minden bizonnyal a boxer történetének egyik legfontosabb évszáma 1895. Ebben az évben számtalan jelentôs esemény történt: megalakult a boxer klub, bevezették a törzskönyvbe az elsô boxert, s kiállításon is elôször szerepelt a fajta. A boxertenyésztés kezdeténél két müncheni és egy bécsi kinológus játszott jelentôs szerepet: Höpner, König és Roberth. Ôk alapították Münchenben az elsô boxer klubot, s nekik köszönhetôen nyitottak kísérleti osztályt boxerek számára az 1895-ös St. Bernhard kiállításon, ahol egészen pontosan négy boxer szerepelt. Köztük volt a híres Flocki is, aki itt elsô díjat nyert, s ôt vezették be elsôként a boxer törzskönyvbe. Flocki 1895. február 26-án született egy angol bulldog apától és egy foltos, boxer (jellegû) anyától. Höpner nem volt elragadtatva a kutyától, jobban örült volna, ha tenyésztôje „az Északi-sarkon bocsátja áruba ôkelmét”, Roberth azonban helyesen ismerte fel Flockiban a modern boxer típusát. Rajta kívül még három másik kutya vált történelmi jelentôségûvé, vérük ott csörgedezik minden mai boxerben. Egyikük volt Meta v. d. Passage 30, aki maga nem volt valami szemet gyönyörködtetô látvány, de egyik unokája például, Curt v. Pfalzgau már messzemenôen megtestesítette a kívánatos típust, mely egyszersmind zömök és mozgékony, ahogy a három klubalapító megfogalmazta a boxertörzskönyv elôszavában.

A tenyésztés ege azonban akkoriban sem volt felhôktôl mentes. Sokan még mindig a bulldogot tartották mérvadónak a korszerû boxer ellenében, s a sok hercehurca odáig fajult, hogy Höpner, König és Roberth kilépett az általuk alapított klubból, és újat hozott létre 1897. január 6-án. Idôközben azonban Robert áttelepült Észak-Németországba, König betegeskedett, Höpner pedig visszavonult, olyan nehezen viselte, hogy nem bírja megvalósítani az általa kitûzött tenyésztési célt. Végül 1910-ben megalakult a ma is mûködô boxerklub, szintén müncheni székhellyel.

Az 1905-ös boxer standard még minden színváltozatot engedélyezett, hiszen a kívánatos típus rögzítése fontosabb volt a szín kérdésénél. Hamarosan mégis a sárga kutyákat kezdték elônyben részesíteni; a fekete és a fehér egyedek tenyésztését 1925-ben be is tiltották, 1926-ban a tarkákét is. Napjainkban a boxert két színváltozatban tenyésztik: lehet sárga vagy csíkos, fekete maszkkal és némi fehér jeggyel. A csíkos szín öröklôdés szempontjából egyébként domináns a sárgával szemben.

A korabeli boxerek általában jóval kisebbek voltak mai utódaiknál, a marmagasság maximum 50 centiméter volt. A standard csak 1920-ban szabta meg a mérethatárokat. Napjainkban a boxer kanok kívánatos magassága 57–63 cm, a szukáké 53–59 cm. Ehhez megközelítôleg 25–35 kilógrammos súly társul, magasságtól és csontozattól függôen.
Ahogyan már szó volt róla, a boxer kiváló családi kutya, lakásban is jól érzi magát, sôt, ha választania kellene, inkább szunyókál egy kényelmes fotelben, mint egy hatalmas kert valamelyik szeles szögletében. Meleg- és kényelemszeretete azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szüksége rengeteg mozgásra és elfoglaltságra. Szereti a hosszú kirándulásokat, kitartó társ bármilyen kutyás sportban, de nem szabad kitennünk extrém idôjárási viszonyoknak. A nyári kánikula szó szerint a halálát okozhatja, ha nem vigyázunk rá! Ilyenkor tilos például a kocsiban hagyni, még lehúzott ablakok mellett is! Rövid szôrzete miatt – nincs aljszôrzete – télen fázós, ne hagyjuk kennelben vagy az udvaron! Tiszta, igénytelen kutya, csupán a nagy meleg vagy izgalom okozta lihegés-nyáladzás lehet olykor-olykor kellemetlen, de határtalan szeretetével ezért is kárpótol minket.

E.A.