Csiszár Jenő és Samu

Csiszár Jenőt nem lehet nem ismerni. Apukám világa című rádióműsorával először a Juventus Rádióban tűnt fel, majd átköltözött a Petőfi Rádió hullámhosszára. Az elmúlt fél évben már négylábú társával, Samuval érkezik mindenhova, még a stúdióba is. A népszerű műsorvezetőt kettejük kapcsolatáról faggattuk.

- Samu augusztusban lesz egy éves. Kilenc hetes kora óta van nálam. Ciprus Achilleus Samu névre hallgat, fajtáját tekintve shar-pei, s férfi a "lelkem". - Kezd bele a bemutatásba Jenő, majd így folytatja.

- A shar-pei a barátnőm (Újvári Eszter, aki a női kosárlabda válogatott csapatkapitánya) kedvenc kutyája. Természetesen ezt egyszer csak elkezdte hangoztatni. Eltelt 3-4 nap, és az egyik hallgatómtól kaptam egy képeslapot, amelynek a "képtelen" oldalán az érzelmeit írta le irányomba, a képes felén pedig egy shar-pei volt. Hazavittem a lapot, megmutattam Eszternek, hogy tényleg, milyen jó fej ez a kutya. Eltelt ismét 3-4 nap, rohantam a kocsihoz, amikor a kapunál megbotlottam egy kutyában. Lenéztem, és egy shar-pei volt. Egy fiú sétáltatta, s mint később kiderült, két utcával arrébb lakott, de sosem találkoztam azelőtt se vele, se a kutyájával. Megkérdeztem tőle: "Tiéd ez a kutya? Mert nekem egy ilyen kell!". Azt válaszolta, hogy Ő ezt nem adja el, viszont a kutya éppen vemhes, és a kölykeiből kaphatok egyet. Mindez két hét leforgása alatt: felmerül otthon a shar-pei téma, kapok egy képeslapot, amin shar-pei van, belerúgok egy kutyába, ami shar-pei, és egy hónapra rá megszületnek a kicsik. Úgy éreztem, ez már egy sorsszerű sorozat.

- Mi alapján választottad ki épp Samut?

- Három kiskutya született, s ahogy ez szokás, a kiválasztáskor kiváncsian vártuk, melyik jön oda hozzánk először. Rögtön a legszebb, legtündéribb jött felénk, de mondták, hogy neki már van gazdája, őt nem vihetjük el. Hát jó. De aztán ott ugrált előttünk a másik, szintén gyönyörű, iszonyatosan jó fej kutyus is. Csak a harmadik... A harmadik egy albínó, borzasztóan nagy fejű, sánta, az egyik szeme becsukva, a másik felvarrva, állandóan alszik, és ránk se bagózik. Viszont én rögtön "kisasoltam", az első pillanattól kezdve szimpatizáltam vele. Csak Eszter tiltakozott: "Ne! Egyébként is annyi gond van ezzel a fajtával, már alapjáraton beteges, ez meg nem is jön ide, nem is választ ki minket..." De mindennap átmentünk, mert az oltást és a tetoválást még nem kapták meg, és addig nem vihettük haza egyiket sem. Mígnem Eszter elment edzőtáborba, és én továbbra is jártam a kiskutyákhoz, és próbáltam barátkozni azzal a beteg, életképtelennek látszó sántával, majd szépen lassan ő is elkezdett közeledni. Eszterrel úgy beszéltük meg, hogy mire hazaér az edzőtáborból, lerendezem a dolgokat, és otthon lesz a kutya. Ekkor jött a vacila, hogy melyik kiskutyát vigyem haza: amelyiket Eszter szeretné, vagy amelyik nekem tetszik? Az utóbbi mellett döntöttem, nem érdekelt, mi fog történni. Beraktam a kabátom alá, hazavittem, és azon az estén a mellemen aludt el. Amikor Eszter hazajött, azt mondta: "Úr isten, miért őt hoztad el?" De három hét múlva már elismerte, hogy jól választottam, mert közben találkoztunk Samu két testvérével is, és egészen elképesztő volt, elkezdtek csúnyúlni, és nagyon rosszak voltak. Ő viszont rendesen viselkedett, egy helyre pisilt, az első naptól kezdve a kosarában aludt, és saját magától lett szobatiszta. Időközben a teste is megnőtt, s így már nem látszik olyan nagynak a feje. Egy dologra várok még, hogy ahogy csavarodik a farka, hozzánőjjön a hátához, mert akkor fel lehet majd emelni, mint a bögrét vagy a bőröndöt, és könnyebb lesz vinni, nem kell a póráz.

- Még mindig olyan jól viselkedik?

- Nagyon szófogadó. Tudom, hogy azokat a turpisságokat, amiket elkövet, azért teszi, mert figyelmeztetni próbál. Csak ilyenkor rosszalkodik, és csak akkor ugat, ha muszály.

- Vagyis mikor?

- Nagyon jó jelző. A shar-pei végülis harci kutya, méghozzá kínai. Többek szerint azért ekkorák csak, mert a kínaiak is alacsony növésüek. (nevet) De a harciasság a tacskóban is benne van. Minden kutya annyira harcias, amennyire a gazdája azzá neveli. A gyűrött feje miatt sok "kutya-analfabéta" összekeveri különböző harci kutyákkal, pitbullokkal, masztifokkal. És akkor szörnyűlködnek... na persze, mert mesélte nekik valaki... és ezt hallotta meg azt hallotta... Kicsit túlzó mostmár itt ez a mizéria, ami a harci kutyákat szörnyetegként ábrázolja. Én természetesen betartom a szabályokat, de amennyire lehet, nem tartom pórázon. Nyugodtan menjen oda más kutyákhoz, ha kell, akkor harapják meg... Tanuljon! Abból még baj nem volt.

- Korábban is tartottál kutyát?

- Volt előzőleg skótjuhászom, cocker spánielem, skye terrrierem közösen egy lánnyal, aztán volt németjuhászom, komondorom, s egy bobtailom, szintén egy lánnyal.

- Mi lett velük? Nem váltak be?

- Beváltak, csak néha a lányok nem váltak be (nevet). Az egyik kutyámat sajnos megmérgezték. Egy másik pedig megszökött, amikor nem voltam otthon. Talán engem akart megkeresni, de azóta sem találom. A komondoromat pedig egy barátom vette magához, mert az akkori munkám miatt nem tudtam eléggé gondoskodni róla. Amikor nem volt kutyám, akkor sem azért, mert nem akartam, hanem nem volt optimális. Vagy azért, mert akivel együtt éltem, nem szeretett volna állatot tartani, vagy mert nem engedhettem meg magamnak a lakókörnyezetem vagy a munkám miattt, vagy olyan egzisztenciális labilitás állapotában voltam, hogy nem fért bele. A kutya társa az embernek, nem játékszere, amit ha akar, elővesz, ha akar, eldob. Azt gondolom, ahhoz, hogy ezzel a társsal együtt tudjunk élni, bizonyos kritériumok szükségeltetnek. Nem véletlen, amikor egy fiú egy lányt kiválaszt magának, bizonyos időnek el kell telnie, vagy valamilyen egzisztenciális háttérnek kell létrejönnie (közös fedél stb.), hogy együtt élhessenek. Ugyanígy van a kutyáknál is.

- A komondor után miért nem komondort, a spániel után miért nem spánielt választottál? Nem voltál elégedett ezekkel a fajtákkal?

- Én nem így vásárolom a kutyákat. Tulajdonképpen nem is vásárolom. Pénzt adok érte, ha kérnek, de sohasem a fajtája dominál. Egyszerűen ráérzés, szimpátia alapján választok.

- Tényleg egész nap együtt vagytok?

- Igen. Nagyon ritkán, csak ha pl. az egyetemre megyek vizsgázni, akkor nem viszem magammal. De a rádióba belépője van, olyan helyre pedig nem járok, ahova nem engedik be. A barátomnak van három étterme, Samunak mindegyikben külön tányérja van. Samu-menü nincs, de ahogy megérkezünk, hozzák neki a vízzel teli tálat.

- Műsor közben mit csinál?

- A lábamnál alszik. A hallgatók hallhatták már néhányszor, ahogy horkolt.

- Érkezett már Samunak telefon vagy e-mail a rádióhallgatóktól?

- Igen, sőt kaptunk ajánlatot is. Egy nagyon jó hangú csaj telefonált, hogy látta Samut a tévében. Na, ez már nem nagyon tetszett nekem, hogy nem engem látott, hanem Samut - pedig én is ott ültem! Úgy folytatta, hogy szeretné felkérni Samut, ismerkedjen meg az ő szukájával. Én meg rákérdeztem: "És velem akkor mi lesz? Velem nem lehet összeismerkedni?" Mármint nem a szukának, hanem a gazdájának. De ők csak Samura tartottak igényt. Hát, akkor kösz!

- Részt vettetek kiállításokon?

- Á, dehogy! Ezek a hivalkodó dolgok távol állnak tőlem. Ha nagyon mondták volna, hogy el kell vinni, akkor lehet, hogy elviszem, és úgy veszem, ez egy jó dili. De hogy  rendszeres legyen... annyira nem érdekel. Sosem fordult meg a fejemben, hogy manökenek legyünk. Én egy sánta, félszemű, jó fej kutyát vettem magamhoz. Ha még most is olyan lenne, akkor is a Samu lenne. Az már egy külön szerencse, hogy megszépült. Bár minden szülőnek az ő vízfejű gyereke a legszebb, de kívülállók is mondják, hogy tényleg szép.

- Kutyaiskolába se jártatok?

- Nézd, vannak kutyák, vannak pozíciók, helyzetek és sorsok, amelyek megkövetelik. Bizonyára jó dolog, de én nem látom szükségét. Samu póráz nélkül sem szalad el, figyel és hallgat rám, ahogy te is látod. Nem akarom, hogy embert támadjon, pénzszállítmányt védjen vagy tűzkarikán ugorjon át. Ha majd megvakulok, lehet, hogy beiratom egy vakvezető-kutya kiképzőbe.

- Próbálod nevelni vagy tanítani valamire?

- A kutyával foglalkozni kell. De én különválasztanám azt, aki cirkuszi kutyát nevel, és aki tulajdonképpen nem tanítja az állatot semmire, de mégis tanítja, hiszen vele él. Együtt vannak egész nap, csiszolódnak egymáshoz. Az ember azt hiszi, ő az utasításait adja, próbálja tanítani valamire, de a kutya ugyanúgy tanít minket, ugyanúgy alkalmazkodásra kényszerít, mint mi őt, és felveszünk egy más életritmust.

- Mint korábban említetted, a shar-pei egy kényes kutyafajta. Samu is gyakran betegeskedik?

- Amikor először jelentem meg vele az állatorvosnál, azt mondták: ha egy shar-pei megérkezik az orvoshoz, akkor az megnyugszik, mert élete végéig eltartja. A Schiller és az Egerszegi doktorhoz járunk. Nagyon örülök, hogy sikerült megtalálni őket, mert nem mindenki ért ehhez a fajtához. Ők azt állítják, állati nagy mázlim van Samuval, mert nagyon stram kutya, és érezni, hogy kiegyensúlyozott, és iszonyatosan jó dolga van. Egy barátunk egyszer azt mondta, ha újra születhetne, akkor nálunk lenne kutya.

(forrás:www.kutya.hu)