Perth, a skóciai kisváros minden második év áprilisában tízezrek érdeklődésének középpontjába kerül, ugyanis nem kisebb rendezvénynek ad otthont, mint a Nemzetközi Bolhacirkusz Találkozó. Az "állatszelídítők" a földkerekség minden tájáról neveznek e különleges eseményre, sőt néhány évvel ezelőtt a hazai színeket is képviselte egy megtermett magyar bolha. A szurkolók óriási képernyőkön követhették figyelemmel a lélegzetelállító produkciókat. A legtöbb közönséges bolhának taps és siker helyett azonban csak üldözésben és megtorlásban van része.

A bolhák világszerte közismert élősködők. Népes családjuk összesen 1750 fajt számlál, ebből hazánkban mintegy 82 típussal képviseltetik magukat. Testhosszuk fajtól függően változik, 1-6 mm-ig terjed. A nagyobb melegvérű állatokon a testesebbek, míg a kisebbeken az apróbbak lelnek gazdára. Az embert leginkább közepes termetűek, a kutya és a macska bolhái kínozzák.

Emberpróbáló feladat elcsípni a parazitát, ugyanis a kemény kitinvázba burkolózott rovar feltűnően lapos, így az alkalmi vadász körmei elől a bőrfelszínhez simul, s egy óvatlan pillanatban elpattan. A megnyúlt harmadik végtagjuk kitűnő ugróláb, csípői testükhöz képest roppant erősek, szédítő magasságokba képesek eljutni. Egyes bolhacirkuszi idomárok szerint nem ritkán 80 cm magasra és 30 cm távolra is elpattannak. Hasonló teljesítményt mondhatna magáénak az ember, ha az Eiffel torony lábától felugrana annak tetejére, természetesen nekifutás nélkül. Joggal kerülnek tehát ezen kis erőművészek a cirkuszok porondjára, reflektorok kereszttüzébe.

A rovarok az állatok tollazata vagy szőrzete között nagyon jól mozognak, melyet karmos lábacskáik, továbbá a testüket borító, hátrafelé irányuló szőrzetük és a fejen sorakozó fésűszerű pikkelyeik segítenek elő. Teljes átalakulással fejlődnek. Az aprócska lábatlan, szőrös nyüvek a gazdaállat környezetében fellelhető szerves anyagokkal, ételmaradékokkal táplálkoznak. Mivel a nősténybolhák petéiket a kutyák, macskák szőrére csak lazán ragasztják fel, ezért azok onnan lesodródva könnyen átkerülhetnek az emberre.

A bolha néhány, vér útján terjedő betegség transzportőrje lehet, de előfordul, hogy kutyagalandféreggel is megfertőzi az embert.

A közelmúltban Indiában tomboló pestisjárvány kitörésében ismét jelentős szerep jutott a bolháknak. Az egyébként izoláltan, de a világ számos pontján (pl. Kalifornia, Kaukázus, Tibet stb.) mindig is jelenlévő pestis baktériumtól időről időre patkányok, egerek vagy mókusok betegszenek meg. A rágcsálók vére útján fertőződött rovarok a gazdaállat pusztulását követő egy-két órában már újabb áldozat után néznek.

Jobb híján velünk is megelégszenek, s az első csípést követően máris továbbították a halálos kórt. Elsőként a nyirokcsomók betegszenek meg, ez a bubó pestis, ami ma már antibiotikumokkal megfékezhető. A kezeletlen esetekben csak idő kérdése, hogy a fertőzés a véráram útján a tüdőt is elérje. Ekkor alakul ki a sokkal súlyosabb, gyors lefolyású, jóformán gyógyíthatatlan tüdőpestis, ami már cseppfertőzéssel terjed. Ezzel magyarázható, hogy a járvány kitörését szinte mindig megelőzi a csatornákban és szeméttelepeken élő patkányok tömeges elhullása. Megnyugtatásként itt említjük meg, hogy Magyarországon az utolsó járvány a 1738-39 között volt a Tiszántúlon, azóta sikerült a kórt hazánktól távol tartani.

A legtöbbször azonban a bolhacsípés nem több egy-két nap alatt elmúló, de addig kínzóan viszkető kellemetlenségnél. A 2-3 cm átmérőjű halvány vörös folt közepe pontszerű, vérzéses szúrcsatornával, melyet a kis állat szúró-szívó szájszervével ejt a bőrön. Néha előfordul, hogy érzékeny egyéneknél, gyerekeken csalángöb (urticaria), bulla jön létre. A rovar főleg az alsó végtagokat és a törzset csípi előszeretettel. A másodlagosan fellépő fertőzéseket elkerülhetjük, ha ezen apró sérüléseket - ha még oly nehéz is megállni - nem dörzsöljük, nem vakarjuk.